A fágok által a baktériumgyepen okozott tarfoltok: az 5-ös számmal jelzett igen erős oldódási zónat adott.
1915-ben Frederick W. Twort, majd 1917-ben Felix d’ Herelle írta le először, hogy léteznek a baktériumokat is fertőző „mikroszervezetek”. A fágok felfedezésétől kezdődően létezett az a gondolat, hogy e vírusok felhasználhatóak lennének a bakteriális kórokozókkal szemben vívott küzdelemben (lsd. Sincler Lewis „Arrowsmith” című szépirodalmi alkotását). Miután Sir Alexander Flemming 1928-ban felfedezte a penicillint, illetve különösen miután az 1940-es évek második felében elindult az antibiotikumok széleskörű alkalmazása, a fágok terápiás alkalmazásának kutatásai háttérbe szorultak. Ennek fő oka az volt, hogy még nem léteztek azok a molekuláris biológiai eljárások, melyekkel a fágok genetikai jellemzése megoldható lett volna. Ezek hiányában a fágok alkalmazása kockázatos lett volna (nem tudni, hogy egyes fágok a gazdabaktériumból esetleg milyen DNS-szekvenciát visznek magukkal), illetve az egyes fág-törzsek egymástól való elkülönítése megoldhatatlan volt.